2014. december 19., péntek

Az egyik legjobb dolog a keresztyén házasságban

...ahogy Isten formáló munkáját szemléled egy másik ember életében testközelről...évtizedeken át!


2014. december 17., szerda

Hol van Jézus?

Azt figyeltem meg az elmúlt évben a saját hitemet és a környezetemben élő keresztyének hitét vizsgálva, hogy alapjába véve kétféle hívő van, illetve kétféleképpen állhatunk hozzá Jézushoz keresztyénként.



Mindez az egyéni istenképhez vezethető vissza, hogy milyennek látjuk Istent. Illetve a teremtéstörténethez: milyen Isten teremt? Milyen világot? Milyen céllal teremt embert? Hogy lép be a bűn? Mi ennek a következménye?

A mondanivalómat talán legjobban Mária és Márta története szemlélteti. Lk. 10:38-42:
38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem

2014. december 8., hétfő

Több mint rutin!

A szürke hétköznapok:
- nem tér meg senki körülöttem
- nem indul új projekt a gyüliben
- nem költözök
- nem váltok állást
Nem történik semmi különös. Élem a napjiam, az idő ugyan változik, de nagyjából minden ugyanolyan. Ez a rutin.


De valóban csak erről szól az életem? Ez volt Isten célja velem, hogy a szürke hétköznapokat túléljem és időnként egy konferencia-élménnyel gazdagodjak?

Áttörés élmény

Nemrég azt olvastam valahol, hogy a felszabadultság a szégyenérzés levetkőzése.

Van benne valami, hogy szükségünk van egymásra, hogy Isten tervei véghez menjenek bennünk. Ilyen lehet egy kiscsoport is, egy baráti kör, akik szeretik Jézust és odafigyelnek egymásra.

Csodák történnek ilyenkor, Isten szava szól és egymáson keresztül formálódunk. Lehullnak a bűnnek láncai, felszabadulunk, megtelik Isten igazságával szívünk.

Ilyen kontextusban munkálhatja ki Isten a legnagyobb áttöréseket az életünkben.





Összetörve

Ránézek a keresztre
És a kereszthez megyek
A szenvedésében részt veszek
A munkájáról éneklek

2014. december 3., szerda

Tegyél szívsséged a jövendőbelidnek: fogadd el magad!




Nekem mindig egy duci fénymásolós lány jut ilyenkor az eszembe. A munkája nem éppen a legjelentőségteljesebb, kinézetre pedig nem modell alkat. Mégis sugárzik belőle az élet. Elfogadja önmagát. Jól van mert valahol nagyon belül, mélyen tudja, hogy ő "oké". Nem kell az elismerésed, nincs szüksége külső kapaszkodókra. Mosolyagva, magabiztosan, sugározva a békét, a megelégedettséget egészen egyszerűen: vonzó.

Kerekes Szabolcs tréningalkalma alapján, melyet az ÉRZELMEINK témakörében tartott:

"Bölcsebb és szerethetőbb leszel, ha elfogadod a korlátaidat."

2014. december 2., kedd

Miért nem jó egyedül?

Kezdjük a másik oldalról: azért sok előnye van az egyedüllétnek is. Mindamellett, hogy néha tényleg szükséges elvonulni és egyedül lenni gondolatainkkal és az Istennel töltött idő kettesben szintén elengedhetetlen, sokszor egyszerűen kényelmesebb az egyedülmaradást választani.

Nincs alkalmazkodás, praktikusabb, gyorsabb és hatékonyabb egyedül megoldani a dolgokat. Akár utazni, vállalkozást indítani vagy vasárnap délelőtt a gyülekezeti közösség helyett az élő internetes prédikáció-hallgatást választani.

A TERV



Nagyon nagy kiváltság volt benne lenni a 100 szingli blog által nyújtotta szolgálatban is. Sokat tanultunk belőle és szeretnénk ezeket a tapasztalatokat kamatoztatva valami még jobb, még hatékonyabb keretet adni ennek a szolgálatnak.

Tudtad, hogy kapcsolatra lettél teremtve?

Már a Biblia legelején a teremtés történetében világossá válik számunkra, hogy Isten "kapcsolódó" lényeknek alkotott meg bennünket.

"Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket." 1. Mózes 1:27

Kapcsolódni jó. Kapcsolódni normális. Ez volt az eredeti terv.

Mégis minannyian érezzük, hogy a kapcsolatainkból hiányzik a
  • a bizalom
  • a felszabadultság