Randi kurzus 1,2,3

Megtartottuk a debreceni Randi Kurzus 1,2,3-at múlt szombaton.

Mentünk, beszélgettünk, sokkoltunk, kérdésekre válaszoltunk, történetünkről beszélgettünk és összességében nagyon jól éreztük magunkat. Reméljük érdemes volt a résztvevőknek is ideszánni a szombat délelőttjüket.

A "Honnan tudom, hogy ő a nagy ő?" címszó alatt először is azzal kezdtük, hogy

Melyik generációhoz tartozol a szülők kritizálása szempontjából

Hogyan tekintessz a szüleidre?

Úgy vettem észre, hogy van egy generációs különbség köztem és a nálam pár évvel korábban születettek között a tekintetben, ahogyan a szüleinkre tekintünk. Kb. 1980 körül lehet a váltás.

Kortársaimmal már sokkal kritikusabbak vagyunk a szüleinkkel szemben. Pár évvel idősebb ismerőseim pedig semmilyen összeköttetést nem találnak és nem is keresnek! jelenlegi problémáik és gyerekkoruk között.

Hogy állsz a szülőktől való anyagi, lelki és érzelmi függtlenedéssel?

(Önálló háztartás, önálló hit, önálló vélemény?)

Ez érdekes szerintem. Mi állandóan vizsgáljuk a gyerekkorunkat és az akkori hatásokat személyiségünkre. Hannának ugye a szakmája is segít ebben, de mindkettőnk magunk és egyámás szüleinek a gyereknevelési módszereit, annak előnyeit és hátrányait jól ismerjük, hiszen gyakran beszédtéma.

A nálunk idősebbek ezt sokszor lenézik és hárításként tekintenek rá. Mintha elvágnák

Szégyenalapú társadalmunkról

Ez. Így. Van.

Mik a következményei ennek a kapcsolatainkra nézve? Hogyan tudnánk levetkőzni fokozatosan a szégyenérzetet és a megszégyeníteni vágyást? Hogyan tudunk felszabadultan élni, adni, kapni, örvendezve létezni?

Mi, magyarok megtanultuk szégyellni magunkat - szögezte le Hamar Dávid. „Sokunkban szégyenérzet támad, ha az ellenőr felszáll a villamosra; feszengünk a hivatalokban vagy ha valamilyen szolgáltatást veszünk igénybe; a boltban százszor meggondoljuk, van-e nálunk pénztárca; az orvosnál ugyanaz a kommunikáció egyszer beválik, máskor nem; és ha valaki lehagy a kocsival, megalázva érezzük magunkat."

Ismerős mondatok
Mindennek az az oka, hogy a magyar társadalom berendezkedése szégyenalapú - magyarázta az előadó. „Nem hiszem el! Szégyelld magad! Ki hallott már ilyet? Egy normális városban nem így mennek a dolgok. Ismerős mondatok? Még ennyit sem tudsz megtenni? De mennyit? Nincs objektív mérőszám, mert a szégyenalapú társadalomban nincs sztenderd, csak rögtönítélő bíróságok vannak."

Teljes cikk:

http://www.parokia.hu/hir/mutat/6197/

Na így nem fog bedögleni a beszélgetés...

Íme a 37 kérdés 35 pontban. Köszönjük Anett, hogy elkészítetted a fordítást! Hajrá fiúk-lányok!

1. Ha lehetőséged lenne, hogy bárkit - a világon- meghívj vacsorára, ki lenne az?
2. Szeretnél híres lenni bármiben is? Milyen területen?
3. Mielőtt telefonálnál, ki szoktad mondani hangosan, hogy mit fogsz mondani? Miért?

Ismerkedjünk! Jól!

Itt van 37 kérdés, melyet egymásnak feltéve egészen jól megismerhetitek egymást állítólag.

Valakinek nincs kedve lefordítani őket? Hátha többen használatba vennék...

Szerintem jó módszer, kicsit direkt, de hasznos! Maga az elgondolás, hogy kérdezünk és odafigyelünk a másikra és igazán meg akarjuk ismerni, valóban fontos dolog.

Két irányba is történhet félreinformálódás, ha imádságos és alázatos szív helyett magát a kapcsolatot és/vagy a romantikát előtérben tartva közelítünk meg valakit.

Vagy túl korán lekoptatjuk, anélkül, hogy igazán megfontoltuk volna: valóban nem ez az ember az, akivel Isten engem házasságra hív?

Vagy túl sokáig időzünk azzal, akiről már mindenki tudja, hogy nagyon NEM ő az igazi, de "a köd" enged bennünket az álomvilágban élni.